faultetes

Az Emlékpark támogatói

Eddigi támogatóink

Tájékoztatásul közöljük, hogy az Emlékpark részére nyitott számlára 2013. november 30-ig
979 304 forint érkezett. Ebből 676 630 forintot 2013. november 30-ig a park építésre felhasználtunk. A különbözet a megnyitott gyűjtőszámlán van, melynek további felhasználása egy későbbi döntés.
Köszönjük mindazoknak, akik eddig anyagi hozzájárulásukkal segítettek, várjuk továbbra is nagylelkű támogatásukat.

Köszönetünket fejezzük ki Lisának és Hansnak, akik 230 db holland tulipánhagymával járultak hozzá parkunk szépítéséhez. Köszönjük Csiszár Lászlónak a park világításához nyújtott segítségét.

Kívánunk minden támogatónknak áldott, boldog, békés ünnepeket!

Támogatóink megtekintéséhez kattintson IDE.

bursa

2014. évi BURSA HUNGARICA ösztöndíj pályázat kiírása

2014. november 15-ig adható be a 2014. évi BURSA HUNGARICA Felsőoktatási ösztöndíjra pályázat.

Kedves Fiatalok!

Dalmand Község Önkormányzata ismét segítséget kíván nyújtani a felsőoktatási tanulmányok folytatásához, ezért csatalkozott a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási ösztöndíj pályázathoz.

Kérjük az érintetteket, hogy minél előbb. de legkésőbb 2013. november 15-ig regisztráljanak aZ EPER- BURSA rendszerben.

A pályázati kiírás és a részletes szabályok a Dokumentumok almenüben érhetőek el.

Útdíj fizetése alóli mentesülés részletes szabályai

Tájékoztatás díjmentességről. A mezőgazdasági termelők által üzemeltetett gépjárművek útdíj fizetése alóli mentesülésének részletes szabályairól szóló 243/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet alapján az Állami Autópálya Kezelő Zrt. lehetőséget biztosít díjmentes viszonylati jegy váltására. Díjmentes viszonylati jegy igénylésére a székhely vagy lakóhely szerinti települési önkormányzat jegyzője által kiállított hatósági bizonyítvány alapján kerülhet sor, kizárólag a hatósági bizonyítványban meghatározott díjköteles útszakaszokra vonatkozóan. Az ügyintézés folyamata: 1. A 243/2013. (VI.30) Korm. rendelet 1.§ szakaszában megjelölt mezőgazdasági termelő hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelmet nyújt be a székhely vagy lakóhely szerinti települési önkormányzat jegyzőjéhez. 2. A jegyző elbírálja a kérelmet, melynek eredményeként a. amennyiben a benyújtott kérelem érdemben nem kell vizsgálnia, akkor megszünteti az eljárást, b. amennyiben a hatósági bizonyítvány kiállításához szükséges adatok, igazolások nem kerülnek benyújtásra, hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt, – ha az ügyfél nem teljesíti a hiánypótlást, megyszűnik az eljárást, – hiánypótlás teljesítése esetén folytatódik az eljárás c. amennyiben a kérelem elbírálására nem illetékes, akkor átteszi az illetékes jegyzőnek, d. amennyiben a jogszabályban előírt feltételek nem állnak fenn kérelmet elutasító határozatot hoz, e. a kérelem pozitív elbírálása esetén hatósági bizonyítványt állít ki 2 eredeti példányban a kérelmező számára. 3. A hatósági bizonyítványban rögzített jogosult az egyetemes útdíjszolgáltató (Állami Autópálya Kezelő Zrt.) valamely ügyfélszolgálati irodájában személyesen megjelenik és átadja a hatósági bizonyítvány egyik eredeti példányát, valamint az erre a célra kialakított iratminta alapján kitöltött díjmentes viszonylati jegy kiállítása iránti kérelmet az egyetemes útdíjszolgáltató munkatársának, abból a célból, hogy a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszerben a hatósági bizonyítványban foglalt feltételek szerint díjmentes viszonylati jegy kerüljön részére kiállításra. 4. Az egyetemes útdíjszolgáltató munkatársa az átvett hatósági bizonyítvány, illetve a kérelem alapján 2 példányban díjmentes viszonylati jegyet állít ki a jogosult számára a hatósági bizonyítványban rögzített adatok alapján, az ott meghatározott díjköteles elemi útszakaszokra és érvényességi időre, amelyből az egyik példány a jogosultat, a másik példány az egyetemes útdíjszolgáltatót illeti. 5. Az egyetemes útdíjszolgáltató gondoskodik a díjmentes viszonylati jegyek, illetve hatósági bizonyítványok nyilvántartásáról. Kérelem és részletes tájékoztató térképek a Dokumentumok mappában érhetőek el. További részletek: www.hu-go.hu

Felhívás parlagfű elleni védekezésre

A parlagfű elleni védekezést már most meg kell kezdeni – figyelmeztetnek a szakemberek. Azokon a szántóföldi területeken, ahol a nagy mennyiségű csapadék, vagy a belvíz miatt a növényzet kipusztult, a terület száradása után a parlagfű tömeges megjelenése várható. Magyarországon – amely egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött országának – a parlagfűszezon augusztus elejétől szeptember végéig tart, de a hatékony védekezés érdekében idejében fel kell készülni a gyommentesítésre. Miután a parlagfű magja hosszú életképességű, a termést hozó növény kiemelt veszélyforrás. Így minél előbb, június 30-áig, még a virágbimbó kialakulása előtt ajánlatos a kaszálás, vagy a növényvédőszeres irtás. Ezt követően hatóság eljárást indít a parlagfű-mentesítés elmulasztása miatt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei a mezőgazdaságilag nem művelt területeken a parlagfű visszaszorítására a rendszeres, alacsony tarlómagassággal elvégzett kaszálást ajánlják. A mezőgazdasági területeken a növényvédőszeres és mechanikai gyomirtás megfelelő időben történő elvégzését javasolják, mert a parlagfű eltávolítása később már nehezen oldható meg a kultúrnövény károsodása nélkül. Magyarországon hozzávetőlegesen minden ötödik ember szenved parlagfű allergiában, ezért fontos, hogy mindenki felelősséget érezzen a gyomnövény virágzásának megakadályozásában, és környezetét gyommentesen tartsa. Az állami intézkedések mellett kiemelten fontos az állampolgárok hozzáállása. Legyen mindenkinek szívügye a parlagfűmentesítés, tartsa mindenki rendben a portáját. Akik nem tudják, hogyan kezdjenek neki a parlagfű-mentesítésnek, a gyommentesítéssel kapcsolatban további információkért forduljanak a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarához (http://www.magyarnovenyorvos.hu/) és a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságaihoz (http://www.nebih.gov.hu/elerhetosegek/elerhetosegek_1.html). Budapest, 2013. május 16. (Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)